Bár egy évenkénti konferencia 20 éven át való fenntartását önmagában is komoly vívmánynak tekinthetjük bármilyen szervezet vagy csoport esetében, védhető lehet az az álláspont is, hogy az események száma önmagában nem elegendő a dicsőséghez. Erre az alapgondolatra építve hadd osszam meg a tisztelt olvasóval néhány észrevételemet arról, hogyan is áll jelenleg a magyar szkeptikus mozgalom, és miben látom a legnagyobb kihívást.
2014 - A szkeptikus konferenciák éve
Ahhoz képest, hogy mennyire kis ország vagyunk, az évenkénti rendezvények száma igen magas, és a 2014. év különösen sűrűnek bizonyult e téren, összesen három, különböző városban megrendezett szkeptikus konferenciával. Remekül hangzik, nemde? De vajon ez szükségszerűen azt jelenti, hogy jó úton haladunk a siker felé?
Szkeptikusok XX. Országos Konferenciája
Mint 1995 óta minden ősszel, idén is Székesfehérvár, egy Budapesttől alig egyórányira fekvő város adott otthont a magyar szkeptikus közösség egy kicsiny, de elhivatott csoportjának, hogy november közepén az Óbudai Egyetem egyik kis előadójában összegyűljön.
1. Résztvevők hallgatják a nyelvrokonság kutatásban felbukkanó tudományos és áltudományos nézetekről szóló előadást a Szkeptikusok XX. Országos
Konferenciáján (Fotó: Pintér András Gábor)
Ez a jelentős rendezvénysorozat volt minden szkeptikus tevékenység őse Magyarországon, így én magam kimondottan szellemi bölcsőmként tisztelem, hiszen 1996 óta, a második eseménytől kezdve veszek részt rajta minden évben. Még középiskolás voltam akkor, tulajdonképpen gyerek. Amikor a mozgalomhoz csatlakoztam, még nem is illették ezzel a szóval. Valójában nem volt más, mint egy, a Magyar Tudományos Akadémia és a Természet Világa (egy havi rendszerességgel megjelenő tudományos ismeretterjesztő folyóirat) néhány fontos személyiségéből verbuválódott szűk közösség holdudvara. Miután Szentágothai János, a nemzetközi hírű neuroanatómus és Bencze Gyula fizikus kapcsolatba léptek James Randivel 1991-ben, hamarosan létrejött a Tényeket Tisztelők Társasága, egy tudósokból és tudományos ismeretterjesztőkből álló csapat. Hírneve ellenére azonban ez a szervezet hivatalosan soha nem került bejegyzésre. És ha igazán őszinték akarunk lenni, a társaság tevékenysége is nagyjából kimerült néhány becsmérlő kijelentésben, amit egy-egy találkozó alkalmával egymás közt megfogalmaztak a jelen lévő magasan képzett személyek az áltudományokkal szemben.
Ez nem sokkal a vasfüggöny leomlása után történt, ami politikai változásokat hozott a kelet-európai tömb - s köztük természetesen Magyarország - számára. A kor szellemisége még mindig egy erősen tekintélyelvű rendszerben gyökerezett, amelyben a tudósok (és a tudomány is) nagy megbecsülésnek örvendtek, ráadásul az új őrületek (New Age, ezotéria) még éppen csak elkezdtek beszivárogni a nyugati országokból. Így nyilvánvalóan jó ötletnek tűnt, hogy a problémára, amit az áltudomány és az anti-intellektuális beállítottság jelentettek, tudósok egy maroknyi csoportját vessék be.
Randi nem sokkal később Budapestre látogatott, ahol többek között bejelentette egy Szkeptikus Különdíj alapítását a Természet Világa által minden évben meghirdetett diákpályázaton. Mint látható, Randi neve számos más országéhoz hasonlóan a mi szkeptikus kezdeteinknél is felbukkant. Ez a díj egy ideig táplálta azt a hitet, hogy teszünk egy lépést a nagyközönség felé azáltal, hogy viszonylag fiatal korban megpróbálunk új embereket bevonni. Sajnos ez nem lett széles körben sikeres, bár én magam kimondottan ennek köszönhetem, hogy itt vagyok. A sikertelenség oka elsősorban az volt, hogy a Természet Világa nem rendelkezett kellő erőforrásokkal a díjazottak felkarolására.
Amikor 1995-ben, Székesfehérváron A Szabadművelődés Háza magára vállalta egy találkozó megszervezését, ahol a magyar szkeptikusok megoszthatják egymással gondolataikat, tapasztalataikat és segítséget nyújthatnak egymásnak az áltudományok ellenei küzdelemhez, úgy tűnt, valami készül. Ezután minden évben remek előadásokat hallottunk a különféle badarságokról, amelyek a társadalom egészét fertőzik. De ahogy telt az idő, és ezek a rendezvények minden évben megrendezésre kerültek (a mai napig is, mint azt feljebb írtam), sokan elkezdtük úgy érezni, hogy ez nem lesz elég. Az áltudományos állítások és a sarlatánság elburjánzott, így többé nem elegendő évente egyszer összegyűlni és azon keseregni, hogy az idiotizmus átveszi a hatalmat a világban. Ez nem volt elég akkor és ma még annyira sem. Bár a Természet Világa néhány cikkel (és a Randi-díjjal) biztosította, hogy szélesebb közönséghez is eljussanak a szkeptikus gondolatok, ami nagyon fontos dolog volt, nagyjából ebben ki is merült a társadalmi ismertségünk. A konferencia szervezői és a magazin megtették, ami tőlük telt, de egyre inkább szükség volt egy igazi mozgalomra, amely sokkal inkább alulról építkezik.
Mindez oda vezetett, hogy 2006 decemberében néhányan létrehoztuk a Szkeptikus Társaság Egyesületet (igen, túl sokáig vártunk). A korábbi “szkeptikus csapatból” ketten, Hraskó Gábor pályaelhagyó biológus, informatikai tanácsadó (aki most az egyesület és a Szkeptikus Szervezetek Európai Tanácsa elnöki pozícióját egyaránt betölti), valamint Vágó István, aki akkoriban talán a legelismertebb televíziós személyiség volt az országban, úgy gondolták, ideje eggyel tovább lépni. Szövetségre léptek a magyar Szabadgondolkodókkal és néhány lelkes magánszeméllyel (közéjük tartozom én is). Együtt azt a nézetet képviseltük, hogy el kell jutni szélesebb közönséghez, ennek érdekében aktivizmusra van szükség, olyan emberek közötti népszerűsítésre is, akik tudományosan képzetlenek, vagy ha tájékozottak is, nem rendelkeznek tudományos fokozattal, és más karriert futottak be. És ami még fontosabb, arra akartunk kísérletet tenni (és tesszük ezt ma is), hogy elérjük a társadalomban, hogy minél többen gondolkodjanak kritikusan, és ne fogadjanak el semmilyen tekintélyt és állítást megkérdőjelezés nélkül. A cél érdekében azóta is erőfeszítéseket teszünk rendezvények szervezésére, TV- és rádiószereplésekre, cikkek megjelentetésére újságokban és magazinokban, blog írására, és felmerült egy saját konferencia megszervezésének ötlete is - csupa olyan tevékenység, amely manapság a nemzetközi szkeptikus közösség minden tagja számára ismerős.
Azonban ez az irány nem kimondottan vált kedveltté a magyar szkepticizmus “alapító atyái” körében. Voltak, akik szerint ez a populáris megközelítés veszélyt jelent az ügy számára, mondván, hogy ahogy egyre nyitottabbá válik a mozgalom olyanok előtt is, akik nem rendelkeznek tudományos háttérrel, egyre több téves információ fog elterjedni. Bár a két megközelítés - a tudomány elefántcsonttornyából lenéző akadémikus felfogás és az alulról szerveződő aktivizmus - nagyon különböző volt, valójában nem voltak ütközőpontok, mert a Tényeket Tisztelők Társasága, köszönhetően elsősorban annak, hogy egyre idősödő közösséget jelentett, ahol mindenki mással volt elfoglalva, amúgy is lassan teljesen inaktívvá vált, miközben a Szkeptikus Társaság egyre sikeresebbnek bizonyult a fiatalok, tapasztalatlan szkeptikusok körében (bár ezen még mindig sokat kell dolgoznunk).
Az 1995-ben indított évenkénti konferenciák pedig zajlanak tovább azóta is, bár sajnos minden évben egyre kisebb érdeklődés mellett… erről később még szó lesz.
Budapesti Szkeptikus Konferencia
2004-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen egy új szkeptikus konferencia története indult el, melyet helyi tanárok és egyetemi alkalmazottak szerveztek és szerveznek azóta is minden évben. Ezt a rendezvényt úgy is felfoghatjuk, mint egy folyamatos kísérletet arra, hogy a szervezők megszólítsák az egyetemi hallgatókat, bevezessék őket a kritikai gondolkodás rejtelmeibe, mindezt úgy, hogy elsősorban a fizika tárgykörébe tartozó témákkal foglalkoznak.
Mind a “régi”, székesfehérvári, mind pedig az “új”, budapesti konferencia anyagai elérhetők online (bár meglehetősen eldugott helyen, rengeteg másik ismeretterjesztő program között), és minden eseményt élőben is közvetítenek az interneten. Ezek az anyagok elképesztően gazdag tárházát jelentik a felhasználható médiatartalmaknak, melyek az interneten elérhetők a hazai szkeptikusok számára.
Habár van némi átfedés, és a tagjaink is igyekeznek mindig részt venni ezeken a rendezvényeken így vagy úgy, egyik fent említett konferencia sem tekinthető a Szkeptikus Társaság saját rendezvényének.
Szegedi Szkeptikus Konferencia
Idén szeptemberben azonban elindítottuk az első önálló konferenciánkat Szegeden, abban a jelentős városban, amely egy igen hírneves egyetemnek is otthont ad. Hosszú lett az előadások sora, az eredménnyel pedig elégedettek vagyunk. Rengeteg ismeretlen arcot láttunk a közönség soraiban, legtöbbjük helyi diák, tanár, szimpatizáns. A 250 fős előadótermet nagyjából 1/3 részben töltöttük meg, de ennyi ismeretlen arccal találkozni igazi felüdülés volt. A GalileoWebcast ezúttal is élőben közvetítette az eseményt (ahogy a többi konferenciát is). Az érintett témák között ott volt a homeopátia, a GMO-k, az oltásellenes mozgalom, a kritikai gondolkodás alapjai, a történelem és a nyelvészet területén felmerülő áltudományos nézetek, valamint a kemofóbia. Mind-mind fantasztikus előadók tolmácsolásában, akik többnyire a Szegedi Tudományegyetemről kerültek ki. Közülök is érdemes kiemelni Boldogkői Zsolt molekuláris biológia professzort, aki - bár sokan bírálják tekintélyelvű, kissé lekezelő hozzáállását - az utóbbi egy évben Magyarországon igazi médiasztárrá vált az orvostudományok terén tapasztalható áltudományokkal szemben megfogalmazott, sokszor igen sarkos kritikájával.
Azt tervezzük, hogy ezt a konferenciát minden évben megrendezzük a jövőben, minden alkalommal másik városban. Meglátjuk, hogyan sikerül.
2. Új tagjelöltekkel a Szegedi Szkeptikus Konferencián (Fotó: Pintér András Gábor)
Vissza “A konferenciához”…
Ellentétben a szegedi rendezvénnyel, a székesfehérvári Szkeptikusok XX. Országos Konferenciáján (“a régi”) szinte egyáltalán nem láttunk új arcokat. Azóta is sokat gondolok erre. Feljebb említettem, milyen komoly hatással voltak rám a múltban ezek az események. Éppen ezért, bármennyire is jóleső érzés volt újra találkozni azokkal az ismerősökkel, akikkel az elmúlt két évtizedben mindig összefutottunk itt, legalább akkora csalódás volt látni, hogy az egykor oly jelentős rendezvény egy szűk találkozóvá zsugorodott, amelyet egy 30, max. 50 fős közönség látogat minden évben, ha nem felejt el eljönni. Mindez anélkül, hogy benne lenne a lehetőség jelentősebb számú új hallgatóság elérésére.
3. Résztvevők a Szkeptikusok XX. Országos Konferenciáján Székesfehérváron (Fotó: Pintér András Gábor)
Habár a délutáni szekció kínálatában szerepelt néhány, a szkeptikus szemlélet által megvilágított téma (pl. placebóvizsgálatok, félrevezető nézetek a nyelvrokonságok terén, valamint az UFO észlelések története), a délelőtti rész szinte semmi másról nem szólt, mint az elmúlt két évtized áttekintéséről. Egy sajnálatos esemény, az egyik legnagyobb magyar tudományos ismeretterjesztő és író pár nappal korábbi halála okán, részletes megemlékezést tartottunk róla. És megérdemelten. Ponori-Thewrewk Aurél, akinek a Magyar Csillagászati Egyesületben végzett munkája és könyvei, melyekben minden idők legnagyobb irodalmi műveinek csillagászati hátterét boncolgatta, indokolnak minden perc szívhez szóló megemlékezést, nem is beszélve csodálatos személyiségéről, amellyel mindenkit elbűvölt. És 1995 óta soha nem hagyott volna ki egyetlen alkalmat sem, hogy szkeptikus társaival találkozzon az évenkénti rendezvényeken. Ez volt az első…
Ezt követően egy nagyjából 20 perces fényképes áttekintés következett az elmúlt 20 évről, majd egy kerekasztal beszélgetéssel ért véget a délelőtti szekció, amelyben a beszélgető társak az alábbi kérdésre keresték a válaszokat: “Mit értünk el a tudomány, a szkepticizmus és a kritikai gondolkodás képviseletében az elmúlt 20 évben?”
Nos, bár kellemes beszélgetés volt, nem nagyon sikerült egy teadélután jellegét meghaladnia. Beck Mihály professzort, aki épp aznap ünnepelte 85. születésnapját, és akinek két könyve a tudomány vs. áltudomány témáról kimagasló munkák, nagyon jó volt ilyen jó egészségben látni. De valami hiányzott…
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői mind olyan emberek, akiket mindig is tiszta szívemből csodáltam tudományos munkásságukért és mindazért, amit tanultam tőlük kamaszkorom óta. Almár Iván, a SETI kutatója, valamint Beck Mihály és Bencze Gyula professzorok, akik az asztal körül ültek, vitathatatlanul a magyarországi szkeptikus mozgalom alapítói (a hasonlóan nagytekintélyű néhai Szentágothai János és Ádám György professzorokkal együtt), de minden tiszteletem mellett, amivel korábbi munkásságuk előtt adózom, be kell látnunk, hogy az elmúlt 10 évben finoman szólva is erősen csökkent a szkepticizmus ügyéért való tevékenységük, elsősorban meglett koruk miatt (habár a 82 éves Almár Iván bámulatosan aktív a mai napig is a Magyar Asztronautikai Társaságban, s többek között ezért is csodálom őt).
Mindezeket figyelembe véve, meglehetősen furcsának találtam, hogy a Szkeptikus Társaság Egyesület, az egyetlen hivatalosan is létező szkeptikus szervezet az országban, még meghívót sem kapott a beszélgetésre. Adott egy szervezet, amely immár 8 éves múlttal rendelkezik, körülbelül 100 tagot számlál, számos médiaszereplés (köztük egy havi rendszerességű rádióműsor és egy Szkeptikus Hangtár), saját rendezvények, havi klubestek sokasága, 3 Sziget Fesztiválon való megjelenés és a XIV. Európai Szkeptikus Kongresszus megszervezése köthető a nevéhez, több ezer online követővel bír, és az elnöke egyúttal a Szkeptikus Szervezetek Európai Tanácsa elnöki tisztét is betölti, de nem kapott helyet annál az asztalnál, ahol az elmúlt 20 évet próbálták elemezni. Ne tessék félreérteni! Ez nem irigység. De az igazsághoz mi is hozzá tartozunk. A beszélgetés kellemes volt, bár meglehetősen nosztalgikus hangulatú, és leginkább arról szólt, hogy sztorikat és vicceket hallottunk mindazokkal a butaságokkal kapcsolatban, amelyekkel napi szinten találkozunk. Mintha az elmúlt évtized meg se történt volna. És arról sem nagyon volt szó, mit kellene tenni. Ehelyett felsorolták a problémákat. Egyetlen dolgot említettek, mint fontos teendőt: az oktatásnak kellene tennie valamit a szkepticizmusért.
4. Kerekasztal beszélgetés a Szkeptikusok XX. Országos Konferenciáján (Fotó: Ponori-Thewrewk Ajtony)
Így amikor a Kérdések, válaszok részhez érkeztünk, nem tudtam megállni, hogy ne éljek egy hosszú és részletes hozzászólás lehetőségével, amelyben először elmondtam, hogy szerintem épp fordítva van: a szkeptikusoknak kellene segítenie az oktatást, hiszen amivel szembe kell néznünk, az éppen a kritikai gondolkodás képességének hiánya. Megemlítettem a tevékenységeinket, különös tekintettel a közelmúltbeli csatlakozásunkat a nemzetközi Gerilla Szkepticizmus a Wikipédián projekthez egy néhány fős magyar csapattal. Ez utóbbi úgy tűnt, komolyabb visszhangot kapott, és lett is belőle pár érdekes személyes beszélgetés a program végén. És ha már itt tartunk, igyekeztem felkészülni a konferencia előtt, és kicsit rendbe tettem a Tényeket Tisztelők Társaságával és a Szkeptikus Társasággal foglalkozó Wikipédia szócikkeket, amik azt megelőzően meglehetősen hiányosak voltak.
Amint épp a Wikipédia világszerte tapasztalható erejéről beszéltem, kiemelve annak a fontosságát, hogy cselekedjünk az ott fellelhető tartalom minőségének javítása érdekében (James Heilman és csoportjának példáját hoztam fel, akik az Ebola-vírusról szóló angol nyelvű szócikket az egyik legmegbízhatóbb forrássá tették), az egyik résztvevő, Härtlein Károly tanszéki mérnők (jól ismert tudományos ismeretterjesztő, gyakori szereplő az egyik televíziós csatornán, ahol a Brutális Fizika című műsort vezeti, valamint a Budapesti Szkeptikus Konferencia egyik főszervezője) egy érezhetően tekintélyelvű megjegyzést tett, amely minden alkalommal meglep, valahányszor tapasztalom a szkeptikus közösségben. Folyamatosan azt igyekezett hangsúlyozni, hogy szükség van a tudományos címekre, fokozatokra a tisztelet és hitelesség megalapozásához. Nem tűnt hajlandónak elfogadni azt a hozzáállást, hogy a Wikipédia szócikkek szerkesztéséhez és a bennük szereplő állítások alátámasztására használt források felleléséhez nem feltétlenül kell PhD szintű előzetes ismeret az adott szakterülethez. Ha kellő kritikával és szkeptikus szemmel közelítjük meg a témát, akkor a megfelelő információkat már fellelhetjük online és offline egyaránt. Próbáltam amellett is érvelni, hogy a szkepticizmusra való nevelés nem feltétlenül tudományos előmenetelre kell hogy épüljön (bár elismerem, hogy egyes esetekben hasznos lehet), hanem sokkal inkább a szkeptikus gondolkodásmódra, a kritikai gondolkodás képességére, a tanítás képességére és lehetőségekre, hogy felszólaljunk, hangot adjunk ezen nézeteinknek. De sajnos közben lejárt az időnk, így nem tudtuk tovább vitatni a dolgot. Én pedig túl jelentéktelen személynek bizonyultam ahhoz, hogy a szünetben szóba álljon velem.
Szóval az összbenyomásom az volt, hogy valamiféle tagadás lengi körül a helyzetet, és úgy éreztem magam, mint valami lázadó, amiért aktivista vagyok és nem tudós. Nehéz elsiklani amellett is, hogy bár ez a rendezvény sajnos az elmúlt években meglehetősen periférikussá vált, ha én nem lettem volna ott (a srác, akit részben a szervezők neveltek és mindig próbálta összevarrni az elszakadt szálakat), akkor senki nem képviselte volna az egyetlen hivatalosan létező magyar szkeptikus szervezetet a legrégebbi folyamatosan fennálló, országosnak titulált szkeptikus rendezvényen. Egy-két évig korábban volt szerencsém részt venni a szervezésben, de 2012-ben volt az utolsó alkalom, hogy nem egyszerű résztvevőként voltam ott. A fent említett különbségek azonban már akkor is nagyon erősen jelen voltak, így végül feladtam a próbálkozást, hogy a főszervezők akarata ellenére megpróbáljak változtatni bármin is. Ilyet nyilván nem lehet tenni.
Reménykedem benne, hogy ez a rendezvény egyszer újra a régi fényében fog ragyogni, mint amikor ezt volt A KONFERENCIA, amely olyan sokat adott az ország minden táján élő szkeptikusoknak. Olyan gazdag történelem, mégis annyi kihagyott lehetőség! Legalábbis én így látom.
5. A Guerrilla Skepticism on Wikipedia pólómban a Szkeptikusok XX. Országos Konferenciáján (Fotó: Pintér András Gábor)
De a szkeptikus mozgalom tovább él. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy felvegyük a kesztyűt a butaságok folyton megújuló támadásaival szemben. Márpedig ez a feladat sokkal többet kíván, mint hogy összegyűljünk és szomorkodjunk. Folytatjuk, amit eddig tettünk (lásd a fenti felsorolást). Növekednünk kell, meg kell tartanunk ezeket a rendezvényeket, mint oázisokat az őrület sivatagában mindazon hasonlóan gondolkodó, szkeptikus emberek, kritikusan gondolkodók számára, akiknek szükségük van mások támogatására a küzdelmeikben. Meg kell találnunk ezeket az embereket, be kell fogadnunk őket és a segítségüket kell kérnünk a törekvéseinkhez. Hálózatokat kell építenünk.
Talán túl kritikusnak hangzott, amit a Szkeptikusok Országok Konferenciájáról írtam, de nagyon is látom, hol a helye ennek a rendezvénynek. Nem csupán a történelmünkben, hanem a jövőnkben is. Ez most már a szervezőktől függ. Rengeteg más rendezvény és teendő is van, amelyben mindenki megtalálhatja azt, ami érdekli. Azt, amihez hozzá tud tenni valamit. Meg kell találnunk a lehetőségeket arra, hogy együtt tegyünk valamit az országunkért, Európáért, a világért. Rengeteg a tennivaló és nagyon végesek az erőforrásaink. Élnünk kell a saját életünket, fejlődnünk kell, biztosítatunk a magunk és családunk megélhetését (egyik sem könnyű ma Magyarországon, talán hallott róla a Tisztelt Olvasó), miközben próbáljuk visszatartani a társadalmunkat attól, hogy nagyon messzire sodródjon az őrültségek irányában (erről biztosan mindenki hallott).
Mi is, ahogyan mások, olyanok ellen küzdünk, akik számára az átverés, a csalások és a butaságok a megélhetést jelentik (nem csak politikusok), mindezt úgy, hogy a saját időnket, energiánkat és sokszor a pénztárcánkat sem kíméljük. Hogy milyen eszközökkel lehet eredményt elérni, az gyakran visszatérő viták tárgyát képezi fórumok százain, szóval ebbe nem mennék bele. Annál is inkább nem, mivel jómagam azok közé tartozom, akik azt mondják, minden lehetséges fronton küzdenünk kell, így mindenki megtalálhatja azt a szerepet és feladatot, amely a legjobban illik hozzá. Nem mindenki látja így. Nem baj. Lépünk tovább. Folytatjuk.
(Ezúton szeretném megköszönni Balogh Juditnak a nyelvi és stilisztikai hibák javításában nyújtott segítségét.)